MyImgur Portable 3.93

A MyImgur Portable egy speciális képlopó szoftver, amivel könnyedén készíthetsz screenshotokat az asztali tevékenységedről. Az elkészített fotót meg is oszthatod akár egyetlen kattintással. Az alábbi Free alkalmazás nem igényel telepítést, hordozható szoftverként vehető igénybe.

Ha már képlopásról van szó, az így elkészített fotókat sokszor meg is szeretnénk osztani, hogy azt mások által elérhetővé lehessen tenni. Ez a lehetőség ma már nem tekinthető újdonságnak, hisz számos ilyen jellegű speciális screenshot készítő érhető el. Többek között ilyen a MyImgur Portable is, ami a szóban forgó funkciókat talán az egyik legegyszerűbb módon teszi lehetővé.

Az alábbi változat különlegessége, hogy nem kell telepíteni, a használható állapotba tételéhez kizárólag a letöltött tömörített mappa tartalmát kell kicsomagolni.

Természetesen akik a hagyományos megoldások hívei, azoknak a MyImgur Portable installálható változatban is elérhető.

A szoftver beállításainál néhány testre szabási opcióhoz is hozzá lehet férni, meghatározható a számára miként viselkedjen, továbbá az hogy fogjuk munkára. Itt billentyűparancsok rendelhetőek hozzá, meghatározható az alapértelmezett mentési formátum, illetve a minőség.

Képlopáskor tud szabadkézi kijelölés alapján felvételeket készíteni, aktív ablak, de teljes képernyős mentések is támogatottak.

Itt jön szóba a MyImgur Portable másik szintén említésre méltó szolgáltatása, mégpedig az, hogy a vele elkészített képernyőmentéseket azonnal meg lehet osztani, mások által elérhetővé tehető. A kinézetét saját témákkal lehet egyedivé tenni.

Telepítést nem igénylő alternatívájaként használható a PicPick Portable vagy a Greenshot Portable amikkel szintén meg lehet osztani a fotókat. Ha pedig inkább videó felvételeket készítenél, akkor a CamStudio Portable a megfelelő segítség.

A MyImgur Portable egy telepítést nem igénylő képlopó program ami arra is tökéletes választás, hogy az elkészített fotókat meg lehessen osztani. Igen egyszerűen használható, testre szabható funkcionalitással biztosított. Mindenképp érdemes kipróbálni.

MyImgur Portable

MyImgur Portable összefoglaló:

  • Képlopó alkalmazás
  • nem kell telepíteni
  • fotómegosztó funkció
  • skinezhető kinézet
  • egyszerűen használható
  • kiválasztható mentési jellemzők
  • Angol nyelv
  • Teljes verziós változat ( Freeware )
  • Hivatalos oldal: http://myimgur.eden.fm/

letoltes32bit

 


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
5
Teljes név
MyImgur Portable
Platform
Windows XP / 7 / 8 / 10
Teljes ár
0 HUF Freeware
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • MyImgur 3.932016-10-23 MyImgur 3.93 (0)
    A MyImgur egy kifejezetten egyszerűen használható képlopó szoftver, amivel meg tudod örökíteni az asztali tevékenységedet. Az alábbi […]
  • Lightscreen Portable 2.32016-12-26 Lightscreen Portable 2.3 (0)
    A Lightscreen Portable egy telepítést egyáltalán nem igénylő képernyőmentések készítésére alkalmas program. Az alábbi Free alkalmazás […]
  • PicPick portable 4.2.82017-11-18 PicPick portable 4.2.8 (0)
    A PicPick portable hordozható alkalmazás segítségével megörökíthetjük a monitorunkon zajló folyamatokat. A screnshotok elkészítésén […]
  • ScrnSnap 1.2.6.02015-10-27 ScrnSnap 1.2.6.0 (0)
    A ScrnSnap egy kis méretű könnyen használható képlopó szoftver, amivel screenshotok készítésére adódik lehetőséged. Ezt a Free […]
  • Screenshot Captor 4.16.12016-01-04 Screenshot Captor 4.16.1 (0)
    A Screenshot Captor képlopások kivitelezésére bevethető Free alkalmazás amivel pár kattintással elvégezhető a folyamat. Fotómegosztó […]