X-7Zip 16.02

Az X-7Zip egy telepítés nélkül használható fájlok kicsomagolására és tömörítésére alkalmas szoftver. Az összes népszerűbb fájlkiterjesztést ismeri, fájlok darabolására is megfelelő, Magyar nyelvi támogatással bír. Free alkalmazásként futtatható.

Egy igazán ígéretes, tömörített tartalmak kezelésére alkalmas szoftver az X-7Zip, ami szinte minden olyan lehetőséget elérhetővé tesz, ami az ezen jellegű fájlok esetén elengedhetetlen.

Az X-7Zip különlegessége, hogy nem kell telepíteni, csak a letöltött tömörített fájlt kell kicsomagolni, ezután azonnal futtatható. A szoftver felépítése áttekinthető, jól navigálható, A program alternatív fájlkezelőként is üzemel, így a lehető legegyszerűbben lehet betallózni a számára azt a fájlt, vagy fájlokat amiket tömöríteni, vagy egyszerűen ki szeretnénk csomagolni.

Kifejezetten megfelelő választás, hogy nagyobb méretű tartalmakat fel lehessen darabolni, így azt sokkal könnyebben meg lehet osztani. Természetesen később az azok egyesítésében is támogatja a használóit. Letöltött állományok esetén az adott elem könnyen sérül, ennek ellenőrzésére külön menüpontot biztosít.

Az X-7Zip által kilistázott elemek több elrendezés szerint is csoportosíthatóak, lista, részletek, név, dátum szerint. Mivel alternatív fájlkezelési műveleteket is ellát, többek között lehet vele fájlokat mozgatni, törölni, átnevezni. A program azok számára nem ismeretlen, akik használták, vagy használják a 7-Zip nevű alkalmazás, ami kinézetre, illetve a lehetőségeit tekintve azonos lehetőségekkel van ellátva.

Ismeri a 7Z, RAR, TAR, ISO, GZIP, LHA, DEB és még számos elterjedt tömörített fájlkiterjesztést. A beállításainál külön konfigurálható, hogy melyeket kezelje. Közvetlenül itt engedélyezhető neki a helyi menü integráció, adott esetekben, hogy kezelje a tömörített tartalmakat. Ha valamit szerkeszteni szeretnénk külön betallózható egy korábban telepített alkalmazás, ami meghatározott kiterjesztésekhez megfelelő.

Az X-7Zip alternatívájaként használható még a Zipware, vagy a Bandizip. Természetesen mindkét program ingyenesen és Magyar nyelven használható.

Az X-7Zip egy hordozható tömörített fájlok adminisztrálásához alkalmas program, ami számos népszerű fájlkiterjesztést ismer. Magyar nyelvű és teljesen ingyenesen használható.

X-7Zip

X-7Zip összefoglaló:

  • Fájlkicsomagoló/tömörítő alkalmazás
  • nem kell telepíteni
  • fájldaraboló funkció
  • alternatív fájlkezelőként is használható
  • rengeteg kiterjesztést támogat
  • számos speciális beállítás
  • Magyar nyelv
  • Teljes verziós változat ( Freeware )
  • Hivatalos oldal: http://www.winpenpack.com/en/download.php?view.46

letoltes32bit


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
5
Teljes név
X-7Zip
Platform
Windows XP / 7 / 8
Teljes ár
0 HUF Freeware
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • Bandizip Portable 7.32.650012023-09-14 Bandizip Portable 7.32.65001 (0)
     A Bandizip Portable egy magyar nyelvi támogatással bíró ingyenes fájlkicsomagoló alkalmazás hordozható változatban. Minden fontosabb […]
  • 7-Zip Portable 23.012022-07-28 7-Zip Portable 23.01 (0)
    A 7-Zip Portable a népszerű tömörítő fájlkezelő alkalmazás hordozható változata, ingyenes. Támogat jelszóvédelmet, fájldaraboló […]
  • PeaZip Portable 9.5.02023-10-22 PeaZip Portable 9.5.0 (0)
    A PeaZip Portable egy profi, ingyenes és Magyar nyelven is használható program ami számos fájlkezelési területen felhasználható. Ez a […]
  • Bandizip 7.32.650012023-09-14 Bandizip 7.32.65001 (0)
    A Bandizip egy remek, könnyen munkára fogható fájlkicsomagoló alkalmazás ami Magyar nyelven is használható, kis erőforrás igény […]
  • 7-Zip 23.012023-06-20 7-Zip 23.01 (0)
    A 7-Zip egy könnyen és széleskörűen használható fájlkicsomagoló és tömörítő alkalmazás, ami rengeteg formátumot támogat. ZIP, RAR, […]