Freeware szoftver fogalma, jelentése

A Freeware kifejezést általában olyan szoftverek esetén használják amit a felhasználó korlátozásoktól mentesen bármeddig igénybe vehet. Ennek típusai természetesen tovább bonthatóak.

A jelenleg elérhető alkalmazások aszerint csoportosíthatóak, hogy annak készítője, fejlesztője haszonszerzés céljából, vagy a közösség segítésének okán hozta azt létre, de olyan szituációk is előfordulhatnak, hogy egy prémium program kevesebb tudással rendelkező változatát bocsájtják a nagyvilág elé azért, hogy kedvet csináljon a fizetős kiadás megvásárlásához. Ha haszonszerzés okán lett elkészítve, a letölthető változatok vagy funkciókorlátozással, vagy időbéli korlátokkal vannak ellátva. Nem úgy mint a Freeware esetén. Ekkor az adott program teljes értékűen használható, minden rejtett költség felmerülése nélkül. A Free szoftverek tovább boncolhatóak aszerint hogy az szabadon tovább terjeszthető e, vagy csak otthoni felhasználás céljából vehető igénybe. Az utóbbi esetén üzleti jellegű feladatokra nem, de a terjesztése sem engedélyezett, itt még az is felmerül, hogy annak forráskódját senki nem módosíthatja, illetve annak készítője nem teszi azt nyilvánossá. Az oldalunkon közzétett ezen besorolással kategorizált tartalmakat bárki letöltheti és a saját céljaira felhasználhatja.

Hasonló megoldások: DEMO fogalma, illetve Trial jelentése.


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Kapcsolódó szoftverek

  • DEMO szoftver fogalma, jelentése2015-07-04 DEMO szoftver fogalma, jelentése (0)
    A „DEMO szoftver” mint kifejezést olyan létrehozott alkalmazások esetén szokták mint besorolási tényezőt használni, ahol a fejlesztő, […]
  • Trial szoftver fogalma, jelentése2014-09-28 Trial szoftver fogalma, jelentése (0)
    A letölthető szoftverek több kategória szerint is csoportosíthatóak aszerint hogy a fejlesztő mely célokat tűzte ki maga elé azok […]
  • StrelyCleaner 1.6.42024-11-23 StrelyCleaner 1.6.4 (0)
    A StrelyCleaner egy kártékony Trójai, Malware, Keylogger tartalmak felkutatásához, illetve eltávolításához kiváló eszköz amivel akár […]
  • onlineTV Free 11.7.22.02015-07-22 onlineTV Free 11.7.22.0 (0)
    Az onlineTV Free alkalmazással internetes TV, illetve rádióállomások vételére van mód, biztosít stream opciókat, EPG-t, illetve […]
  • Photo Pos Pro 4.10.412024-12-20 Photo Pos Pro 4.10.41 (0)
    A Photo Pos Pro egy ingyenes képszerkesztő szoftver ami free alternatívát biztosít a legtöbb Pro fotóeditor alkalmazás által kínált […]

Szólj hozzá