Tömörített fájlok kicsomagolására, illetve a saját tartalmaid tömörítéséhez megfelelő szoftver amivel rengeteg ismert formátum kezelhető. A Bandizip használatával bármely hasonló szoftver lecserélhető mivel komolyabb funkció támogatást fedezhetünk fel a kipróbálásakor.
A programról, vagyis a Bandizip használatának a bemutatásával túl sokat nem érdemes foglalkozni mivel felhasználóbarát megtervezéssel rendelkezik amellett hogy rengeteg funkciót integráltak hozzá hogy minden fontosabb feladathoz eredményt biztosítson.
A telepítése után a felhasználói felületén kettő alapvető funkciót lehet használni, a tartalmak kicsomagolása, illetve a saját fájlok tömörítése több előre kiválasztható archívum formátumra. Ha jelszóval szeretnéd azokat levédeni a tényleges feladatok elvégzése előtt saját jelszókat kell létrehozni. Itt a szoftver teljesen másképp képes azt végrehajtani mivel azt előre kell létrehozni és azt eltárolni.
Jelszó kezelő funkció
Azokat később profil szerint lehet majd felhasználni a megfelelő pillanatban. Ebből az az előny érvényesül hogy kevesebb energiaráfordítással, illetve idő igénybe vétele mellett lehet azt elvégezni. Negatívum, hogy a jelszavak a számítógépen kerülnek tárolásra a fájlok titkosítása előtt. A Bandizip minden fontosabb formátumhoz használható, ez kettő irányban választható ki. Létrehozáskor még beállítható a tömörítés mértéke, darabolható, titkosítható, illetve a „compress” módszer is kiválasztható. Képes a sérül tömörített fájlok helyreállítására ha az károsodás mértéke nem ért el egy szintet. A Bandizip itt található ha ki szeretnéd próbálni.

Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.