Blog

Alternate Pic View Lite: Vörös szem hatás effektus eltávolítása képekről

A fényképező gépekkel készült, egyik legjellegzetesebb hiba a vörös szem hatás effektus eltávolítására is alkalmas képszerkesztő program az Alternate Pic View Lite. Ha egy olyan szoftvert keresel amivel ezt a problémát meg lehet szüntetni, fontos hogy ingyenes legyen a program, akkor őt is felhasználhatod erre.

Képek készítése esetén szinte bárki kerülhetett olyan helyzetbe, hogy a végeredményen érzékelhető volt az úgynevezett vörös szem hatás effektus. Természetesen ez ma már nem annyira tekinthető komolyabb problémának, hisz rengeteg olyan képszerkesztő érhető el, amivel ezt a jelenséget mérsékelni, korrigálni lehet. Ilyen a Alternate Pic View Lite is, ami a szóban forgó műveleten felül egyéb igen hasznos fotómódosítási eljárást is szolgáltat.

Ahhoz, hogy a Vörös szem hatás effektust meg tudd szüntetni, a következőket kell hogy tedd: Az Alternate Pic View Lite telepítése és a fotó betallózása után, amit egyszerűen úgy is meg tudsz tenni, hogy azt a felületére húzod, a felső eszköztárán keresd ki az effektusok, „vörösszem csökkentés” elemet. Az adott parancs megadása után ez gyakorlatilag meg is történik.

Mint korábban említettük, az Alternate Pic View Lite tudása ettől sokkal széleskörűbb. Lehet vele diavetítéseket létrehozni, rajzolni, forgatni az állományt, rengeteg előre definiált effektust felhasználni, ezt mind ingyenesen és Magyar nyelven lehet elérni.

Az Alternate Pic View Lite megoldása alkalmas hogy a lehető legkevesebb lépéssel lehessen a fotók jellegzetes vörös szem hatás effektusának csökkentését elérni. Kezdők számára is javasolt.

Alternate Pic View Lite Voros szem hatas eltavolitasa kepekrol-120419
Így távolíthatod el fotóidról néhány lépésben a vörös szem hatás effektust: Alternate Pic View Lite


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Összefoglaló
Cikk neve
Alternate Pic View Lite: Vörös szem hatás effektus eltávolítása képekről
Szerző
Leírás
A fényképező gépekkel készült, egyik legjellegzetesebb hiba a vörös szem hatás effektus eltávolítására is alkalmas képszerkesztő program az Alternate Pic View Lite. Ha egy olyan szoftvert keresel amivel ezt a problémát meg lehet szüntetni, fontos hogy ingyenes legyen a program, akkor őt is felhasználhatod erre.

Kapcsolódó szoftverek

Szólj hozzá