DesktopOK 5.46

A DesktopOK egy ikon rendező program amivel könnyedén tudod rendszerezni az asztalon elhelyezett elemeket. Azok elhelyezkedésének pozíciója is elmenthető, majd később visszaállítható. Free alkalmazásként futtatható. Hordozható szoftver. Magyar nyelv.

Ha az asztalon rengeteg fájl, ikon, vagyis elem található, az azok közötti tájékozódás igen nehéz tud lenni, nem árt ha rendszert viszünk a káoszba. Erre a feladatra szerencsére némi keresgéléssel találhatunk megoldást, úgynevezett ikon rendező szoftverek személyében. Ilyen a DesktopOK is. Az igen kis erőforrással rendelkező program nagyon hasznos tud lenni meghatározott esetekben. Mivel nem kell telepíteni, nem szemetel, és több gépről is elérhető, ezt akár egy USB kulcson keresztül is megvalósíthatod. Egy minimalista, de mégis praktikus opciókat szolgáló felület fogad. Itt módod nyílik arra hogy a már meglévő ikonjaidat, több előre definiált módszer szerint csoportosítani tudd.

A DesktopOK ikonok rendszerezésekor lehetőséget biztosít véletlenszerű előfordulás alapján ezt megtenni, név, illetve dátum szerint kategorizálni. Ha már megvan a számodra legjobb pozíció, azt el tudod menteni, így a későbbiekben azt visszaállíthatod. Ezt a funkcióját akár ütemezni is lehet. Szintén ütemezhető az a funkciója, hogy el tudod rejteni az ikonokat, tétlen állapotban, egy meghatározott idő után ezt meg is teszi, ezt a tálcánál is támogatja.

A DesktopOK Magyar nyelven is tud, de lehetséges hogy az első indulásakor ezt kézzel kell kiválasztani. Ezt a bal alsó sarokban lehet. A DesktopOK néhány Windows funkcióhoz is közvetlen hozzáférést biztosít, ilyen a monitor beállítások, feladatkezelő, rendszer információk, illetve az asztal is megtalálható. Találhatsz még benne egy naptár összetevőt is. Minimális beállítást igényel, itt a felhasználóbarát funkcionalitásra törekszik.

Ha átláthatóbbá szeretnéd tenni az asztali környezetedet, az azokon található ikonokat rendszerezni szeretnéd a DesktopOK ebben segíteni tud. A lehetőségeit tekintve ettől jóval tovább mutat, azokat is érdemes kipróbálni, akik szükségét érzik, használni…

Ettől sokkal nagyobb tudással bír a Fences nevű szoftver ami a rendezést a lehető legszéleskörűbben tudja elvégezni, szintén el tudja azokat rejteni. Sajnos ő kereskedelmi termék, de próbaverziósan bárki kipróbálhatja 30 napig. Ingyenes alternatívaként a RocketDock jöhet szóba.

Összességében tekintve a DesktopOK rendet tud tenni az asztalon található ikonok között kategorizálás útján, azt több módszer szerint is támogatja, azok pozíciója elmenthető. Magyar nyelven, ingyenesen tölthető le.

DesktopOK Összefoglaló:DesktopOK pillanatkép

  • Ikon rendszerező program
  • nem kell telepíteni
  • több módszer alapján lehet kategorizálni
  • a jelenlegi pozíciók elmenthetőek
  • ikonok elrejtése
  • gyors hozzáférés a legfontosabb Windows funkciókhoz
  • Magyar nyelv
  • teljes verziós változat ( Freeware )
  • Hivatalos oldal: http://www.softwareok.com/
DesktopOK Letöltés

letoltes32bit

 

 


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
5
Teljes név
DesktopOK
Platform
Windows XP / 7 / 8 / 10
Teljes ár
0 HUF Freeware
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • ProcessKO 4.452018-07-06 ProcessKO 4.45 (0)
    A ProcessKO az aktuálisan futó folyamatokat figyelemmel kíséri és azok menedzselésében is segédkezik ez a Free alkalmazás. Vele olyan […]
  • Dopamine Portable 1.2.8462016-12-27 Dopamine Portable 1.2.846 (0)
    A Dopamine Portable egy MP3, WMA, OGG, FLAC, M4A, AAC, WAV formátumok esetén használható zenelejátszó program, amit telepítés nélkül, […]
  • TagScanner Portable 6.0.302018-07-21 TagScanner Portable 6.0.30 (0)
    A TagScanner Portable egy kifejezetten zenei fájlok kezelésére szakosodott segédalkalmazás, amivel nem csak hogy a gépeden tárolt […]
  • MeinPlatz Portable 5.312018-07-17 MeinPlatz Portable 5.31 (0)
    A MeinPlatz Portable egy speciális merevlemez Tools, amivel pillanatok alatt megtudhatod, hogy melyek azok a fájlok amik a legtöbb […]
  • Q-Dir Portable 7.112018-07-20 Q-Dir Portable 7.11 (0)
    A Q-Dir Portable többpaneles elrendezéssel biztosított fájlkezelő alkalmazás. Ezt a kiadást nem kell telepíteni, hordozható változat. […]