Megérkezett a népszerű karbantartó szoftver legújabb változata a CCleaner 5.03, a kiadás egyik újdonsága, hogy mostantól teljes körűen támogatja a Windows 10 operációs rendszert karbantartásoknál.
Ki ne ismerné, vagy ne használná az alábbi karbantartó szoftvert, akik egy kicsivel nagyobb teljesítményt szeretnének kisajtolni a számítógépükből, minden bizonnyal legalább egyszer már futtatták, hogy mit is várhatnak el tőle valójában.
A CCleaner 5.03-as kiadása kisebb ráncfelvarráson esett át, az újdonságokat tekintve inkább a kompatibilitási problémák kiküszöbölésére koncentráltak. Mivel már elérhető a legújabb operációs rendszer a Windows 10 kipróbálható változata, azon is szükség lehet egy rendszer optimalizálóra ami segít szabad helyet felszabadítani, illetve takarítani a fölösleges fájl összetevőket. Mostantól ez megoldottá válik a CCleaner 5.03 esetében.
Az újdonságok listáját bővíti még hogy ezen kiadás hatékonyabban tudja kezelni a Google Chrome előzményeit, korszerűbben tudja áttekinteni annak adatbázisában található maradványokat és természetesen el is távolítja is azokat.
Tehát akik eddig is vele tették rendbe a számítógépüket, érdemes telepíteni a legújabb változatot, hisz jobb, hatékonyabb teljesítményt biztosít. Több csomagban is elérhető a CCleaner 5.03, a fizetős változat értelemszerűen sokkal többet tud.
Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.
Vélemény, hozzászólás?