Blog

Letölthető az Advanced SystemCare Free 9.0.3 Microsoft Edge támogatással…

Letölthető az ingyenesen is használható karbantartó alkalmazás, az Advanced SystemCare Free 9.0.3, ami több hasznos újítást is hozott magával, többek között mostantól az esetében is támogatottá vált a Microsoft Edge böngészőjének a tisztítása.

Nemrég tették közzé a moduláris felépítéssel rendelkező karbantartó program, az Advanced SystemCare Free 9.0.3-as kiadását, ami számos újítást, és továbbfejlesztett takarítási funkciókat hozott magával, most mindenképp megéri áttérni, főleg azoknak, akik már Windows 10-et futtatnak. Az egyik érv, ami emellett, szól, hogy a jelenleg legújabbnak tekinthető operációs rendszer hivatalos böngészőjét is támogatja, a Microsoft Edge előzményeit is törölni tudja.

Emellett rengeteg teljesítmény optimalizáláson esett át. Alapértelmezés szerint képes egyetlen kattintással rendet tenni a PC rendszeresen szemetelődésre hajlamos területein, böngésző előzmények, merevlemez, regisztrációs adatbázis.

Mint korábban említettük, funkcionálisan tovább bővíthető, Windows optimalizálási segédekkel, további rendszer takarító kiterjesztésekkel, vagy akár olyan hasznos Tools-okkal, amivel fokozható a számítógép biztonsága.

Természetesen a karbantartáson kívül speciális beállításokhoz is hozzá lehet vele férni, így egyetlen felületen konfigurálhatod a gépedet, kiválaszthatod az alapértelmezett programokat adott feladatokhoz, testre szabható vele a Start menü, tálca tulajdonságok.

Ingyenesen néhány funkcióját nem lehet igénybe venni, de otthoni felhasználás esetén bővel elég, amit a „Free megoldás biztosít” Magyar nyelven is tud.

Az Advanced SystemCare Free 9.0.3 innen szerezhető be.

Letoltheto az Advanced SystemCare Free 9.0.3 Microsoft Edge tamogatassal-163202
Itt a legújabb Advanced SystemCare Free , ami már a Microsoft Edge böngészőt is támogatja


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Összefoglaló
Cikk neve
Letölthető az Advanced SystemCare Free 9.0.3 Microsoft Edge támogatással…
Szerző
Leírás
Letölthető az ingyenesen is használható karbantartó alkalmazás, az Advanced SystemCare Free 9.0.3, ami több hasznos újítást is hozott magával, többek között mostantól az esetében is támogatottá vált a Microsoft Edge böngészőjének a tisztítása.

Kapcsolódó szoftverek

Szólj hozzá