A Windows 8 egy a Microsoft által kifejlesztett, több eszközön is remekül, igen rugalmasan futtatható operációs rendszer, ami maximálisan a felhasználók igényeit tartja szem előtt. Rendkívül gyors rendszerindítás, csempe jellegű start menü, illetve automatikus fájl szinkronizálás az OnDrive hálózatán keresztül.
A számítógéped rendeltetésszerű használatához szükséged lesz operációs rendszerre is. Attól függően, hogy milyen feladatokra használod majd a későbbiekben, futtathatsz ingyenes (Linux), vagy fizetős változatokat. A címben szereplő változat az utóbbiak táborát gazdagítja, természetesen az árért kapunk is valamit. A Windows 8 a korábbi kiadásokhoz képest merőben új dolgokat hozott a felhasználóknak, többek között a vegyes érzelmeket kiváltó csempe jellegű start menü, ez szerencsére javításra került a Windows 8.1 kiadásában. Maga az operációs rendszer a kialakítása révén maximálisan illeszkedik azokhoz akik érintőkijelzős eszközökkel veszik igénybe, de természetesen azoknak is megfelelő választás akik táblagépen futtatják. A korábbi változathoz képest sokkal gyorsabban állítható le, illetve indítható el a rendszer, így jelentős időt lehet vele megtakarítani. Az egyéb újdonságok részét képezi még az úgynevezett UEFI- támogatás, ami a biztonság fokozását hivatott elősegíteni, képes még a gép indulásának a pillanatában meggátolni a veszélyesnek ítélt kódok lefutását. A további biztonságról a rendszeresen érkező frissítések, és a beépített Microsoft Security Essentials gondoskodik, természetesen ez bármikor helyettesíthető külső víruskereső szoftverrel. Teljes értékűen támogatott az esetében az USB3.0 szabvány ami nagyobb adatátviteli sebességet szolgáltat fájlok másolásakor. Számos már gyárilag telepített alkalmazás található benne, többek között az Internet Explorer, de továbbiak bármikor hozzáadhatóak a hivatalos webáruházból is. Mindamellett hogy teljes átalakuláson ment át, a korábban a Windows 7 alatt megszokott Aero felület már kimaradt belőle, ez külső alkalmazásokkal pótolható. Néhány segédalkalmazást is ajánlani tudunk a rendszerhez, többek között a WinReducer 8.1-et, amivel egyedi telepítőkészletet gyárthatsz, illetve Win8.1ToUSB-t, vele Bootolható USB adathordozót készíthetsz, ami a telepítéshez szükséges lehet. A Windows 8 egy merőben új megközelítést biztosító operációs rendszer ami sokkal könnyebb, modernebb környezetet teremt a számodra a hétköznapokban. Több konstrukcióban érhető el, a letölthető változat a Windows Update-n keresztül Magyarítható. Már elérhető a Windows 10 kiadás is!
Windows 8.1 összefoglaló:
- Operációs rendszer
- elérhető táblagépekre optimalizált változatban is
- remekül illeszkedik az érintőkijelzős megjelenítőkhöz
- modern megjelenés
- USB3.0 szabvány támogatása
- beépített vírusvédelem
- rendkívül gyors rendszerindítás
- biztonságos használat
- fájlok automatikus szinkronizálása az OnDrive-on keresztül
- Angol nyelv (Magyarítható)
- Próbaverziós változat 90 nap ( Trial )
Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.




