Memtest86 11.2.2000

A Memtest86 egy profi RAM tesztelő program amivel megtudhatod, hogy az adott hardver hibás e vagy megbízható. Az alábbi Free alkalmazás igen hasznos tud lenni, hogy kétséget kizáróan meggyőződhess a memóriád megbízhatóságáról. Karbantartáshoz nélkülözhetetlen diagnosztizáló.

Lefagyó Windows, kék halál, egyéb nem várt események mind arról árulkodhatnak, hogy valami nincs rendben a számítógépeddel. Természetesen ezeket a jelenségeket szinte bármi előidézheti, akár egy kontakt hiba. Ha megtisztítottad a csatolókat, ellenőriztél mindent és nem találtál megfelelő magyarázatot, talán még szóba jöhet a RAM hibája is. Ennek diagnosztizálására, tesztelésére lett elkészítve a Memtest86 nevű alkalmazás. Őt a hagyományostól eltérően nem a Windows alól kell futtatni, hanem úgymond róla kell elindítani a számítógépet, így jelentős mértékben kizárható annak a kockázata, hogy valamilyen szoftveres probléma miatt téves következtetéseket vonnánk le.

A Memtest86-ot ki lehet írni egy bootolható CD lemezre, vagy elérhető olyan változat is belőle, amit USB kulcsról lehet futtatni, ebből több előny is származik, az így elkészített adathordozó bármikor elővehető ha a RAM hibájára gyanakodnál. A teljes körű teszt végrehajtásához sok időre és türelemre lesz szükség, de cserében garantált és biztos eredményeket szolgáltat.

RAM tesztelésre használható megoldás a Memtest86

Akik számítógépe több modult is tartalmaz, érdemes azokat külön tesztelni a Memtest86-al, így kizárható, hogy melyik a hibás. A teljes teszt végeztével egy igen részletes jelentést szolgáltat arról, hogy talált e problémát. A tesztek automatikusan addig futnak amíg le nem állítod, érdemes azt többször is lefuttatni.

A fejlesztő termékei között található egy Windows alól is futtatható diagnosztikai segédlet, a BurnInTest képes az egyéb hardveres egységek ellenőrzésére is. A Memtest86 az Ultimate Boot CD szerves részeként is elérhető, benne víruskeresési segédlet is található. A Memtest86 használatáról korábban írtunk.

Összességében nézve a Memtest86 egy ideális és ingyenes segédalkalmazás arra a célra, hogy meg tudj győződni a RAM meghibásodásának a tényéről. Az egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb megoldást szolgáltatja.

Memtest86

Memtest86 összefoglaló:

  • RAM tesztelő program, diagnosztizáló
  • bootolható formában kell futtatni
  • választható tesztelési módok
  • egyértelmű jelentést, végeredményt szolgáltat
  • alapvető számítógépes ismeret javasolt
  • Angol nyelv
  • teljes verziós változat ( Freeware )
  • Fejlesztői oldal: https://www.memtest86.com/
letoltes32bit
ISO
letoltes32bit
USB


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
5
Teljes név
Memtest86
Platform
Windows XP / 7 / 8 / 10
Teljes ár
HUF 0
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • BurnInTest Professional 10.1 Build 10042022-03-08 BurnInTest Professional 10.1 Build 1004 (0)
    A BurnInTest Professional ideális, stabilitási tesztek végrehajtására, illetve információk gyűjtésére. Az egyik leghatékonyabb […]
  • Ultimate Boot CD 5.3.92020-08-18 Ultimate Boot CD 5.3.9 (0)
    Az Ultimate Boot CD egy minden igényt teljes körűen kiszolgáló diagnosztikai szoftver. Az alábbi Free alkalmazás tartalmaz […]
  • HWiNFO32 8.24.57002025-04-01 HWiNFO32 8.24.5700 (0)
    A HWiNFO32 egy igen fejlett lehetőségeket biztosító rendszer informáló, amivel általános képet kaphatsz a számítógépedről. Igény […]
  • CPU-Z 2.152025-03-17 CPU-Z 2.15 (0)
    A CPU-Z nevű diagnosztikai szoftver segítségével általános képet kaphatunk a számítógépünk hardveres felépítésével kapcsolatban. RAM, […]
  • Macrorit Disk Scanner Portable 7.1.02025-01-20 Macrorit Disk Scanner Portable 7.1.0 (0)
    A Macrorit Disk Scanner Portable egy speciális HDD elemző szoftver, amivel hibás, rejtett Bad Sectorokat kereshetsz. Ez a változat […]

Szólj hozzá