Driver Checker 2.7

A Driver Checker segítségével fel tudod kutatni a számítógépednek megfelelő illesztő alkalmazásokat.

 

Ha már mi telepítjük újra számítógépünket akkor a gép további konfigurációja testreszabása is bizony ránk vár. Többek között az illesztők pótlása is a mi feladatunk. A probléma már csak akkor kezdődik, amikor a gépünkhöz kapott lemez elveszett, vagy nem is kaptunk hozzá ekkor manuálisan kell kutakodnunk.

Jártas felhasználók külső segédszoftver nélkül is képesek erre, de mi a helyzet a kezdőkkel: képes pillanatok alatt felkutatni és megjeleníteni hogy gépünk számára mely illesztő a megfelelő ezután már csak annak keresése marad.

Természetesen akkor is hasznos lehet, ha tudni szeretnénk hogy ezekből a hasznos szoftverekből a legújabb változatot használjuk e egy rövid teszt után tájékoztat erről minket. Az alkalmazás itt nem ragad le tökéletesen alkalmas abban a szituációban is ha előrelátóként mentést szeretnénk készíteni ezekről, néhány egyszerű lépésben végrehajtja és az általunk előre megadott helyre el is menti, azok visszaállítása már nem jelenthet gondot. Segíti a már elavult verziók eltávolítását is.

A program fizetősen némileg többet tud, többek között támogatja a felületéről való visszaállítást, és a frissítések ellenőrzése utáni automatikus update funkciót.

 Driver Checker pillanatkép

Összefoglaló:

  • illesztőprogram kereső
  • mentések készítése
  • AZ elavult driverekről is tájékoztat

letoltes32bit


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Kapcsolódó szoftverek

  • IObit Driver Booster 10.1.0.862023-09-14 IObit Driver Booster 10.1.0.86 (9)
    Az IObit Driver Booster segítségével teljesen ingyenesen illetve minimális tudással tudod, illesztőprogramjaidat frissíteni, illetve […]
  • IObit Driver Booster PRO 11.0.0.212023-09-14 IObit Driver Booster PRO 11.0.0.21 (0)
    Az IObit Driver Booster PRO az egyik legközkedveltebb, egyben legnagyobb felhasználói táborral rendelkező illesztőprogram kereső, […]
  • Auslogics Driver Updater 1.25.0.22023-09-08 Auslogics Driver Updater 1.25.0.2 (0)
    Az Auslogics Driver Updater nevű alkalmazással a lehető legegyszerűbben tudod ellenőrizni a telepített illesztőprogramjaidat, azokat […]
  • Driver Magician 5.452023-05-02 Driver Magician 5.45 (0)
    A Driver Magician egy professzionális illesztőprogram kezelő készlet, amivel minden fontosabb művelet elvégezhető, ami ezen a […]
  • DUMo 2.25.4.1252023-03-26 DUMo 2.25.4.125 (1)
    A DUMo segítségével egyszerűen és könnyedén tudod a számítógépedhez tartozó drivereket frissíteni. Ez a free alkalmazás az egyik […]