A képek szerkesztésének a nagymesterének számít, minden fontosabb hasznos funkció elérhető, amivel széleskörűen, profin lehet a gépen található képeket szerkeszteni. Az Image Tuner teljesen ingyenesen használható, kiemelkedő kép formátum támogatással segíti a munkánkat a hétköznapok során.
Alapvető, illetve fejlett képszerkesztési eszközök állnak rendelkezésre azoknak akik egy teljesen ingyenes fotó szerkesztőt szeretnének, amivel néhány speciális feladat végezhető el. Vele lehetőség van rengeteg fotó formátum variáció szerint azokat konvertálni, átméretezni, egyszerre több képet átnevezni, Meta adatokat eltávolítani ha azok teljesen fölöslegesek. Vízjelezésnél képeket, illetve külön szöveges tartalmat is hozzá lehet adni.
Az Image Tuner képek tükrözésére, forgatásukra, színjellemzők módosítására is felhasználható, kontrasztosítható, sőt egy eléggé ritka de fontos kiegészítő is felfedezhető, vele a képek tömöríthetőek, ezzel a méretük csökkenthető. Természetesen egyszerre több fotót is szerkeszteni tud egy adott időintervallumon belül. Menthetőek a beállításai a későbbi használat megkönnyítéséhez. A szoftver beszerezhető változata innen érhető el, amire érdemes odafigyelni, hogy egy ingyenes víruskereső programot kísérel meg telepíteni, ezt tiltani lehet ha nem kell.

Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.