Android videó Lejátszók

VLC For Android 1.0.0

A VLC For Android egy mobilra optimalizált filmlejátszó program, ami hasonlóan széleskörű szolgáltatásokkal bír mint a hagyományos változata. Számos kodeket támogat, tud streamingelni. Free alkalmazásként használhatod.

Ma már Androidot futtató mobilon is szükség lehet egy olyan kiegészítő alkalmazásra, ami lehetővé teszi a számodra, hogy filmeket, illetve audió tartalmakat tudj megjeleníteni. Szerencsére ebből igen tekintélyes felhozatal áll rendelkezésre, de miért is használnál mást mint az egyik legnépszerűbbet, ami tudásban sem szerénykedhet, nem más mint a VLC For Android. Mindamellett hogy igen kis erőforrás mellett vehető igénybe, ráadásul Magyar nyelvi támogatás is jár hozzá.

A VLC For Android ismeri az összes ma népszerűnek tekinthető formátumot, ami lehet AVI, MP3, MOV, MPEG… Természetesen még hosszasan lehetne ezeket sorolni.

Meg tud nyitni szinte bármilyen forrásból tartalmakat, legyen az az adott eszköz tárolóegysége, vagy akár hálózati forrás, tehát teljes értékű streaming képességgel bír.

A vezérlőszerveket tekintve mód van a multimédiás tartalom megállítására, szüneteltetésére, ugratására. A VLC For Android a telepítése után közvetlenül fel tudja kutatni és kategorizálni a tartalmakat, majd azokat könnyen meg lehet nyitni.

Egyszerűség, testre szabhatóság:

Mindamellett hogy az egyszerű használatot tartja a szem előtt, arra is összpontosít, hogy a fontosabb, legalapvetőbb beállításoktól sem essél el, igen mélyen testre szabható. Külön konfigurálható a hang kimenet, illetve a videó kimenet. A kezelőfelület opció alatt számos speciális beállításhoz nyerhetsz hozzáférést, lehetőség van a fényerő szabályozására gesztussal, az ugrás gombok engedélyezhetőek, tilthatóak, automatikusan detektálja a fejhallgató csatlakoztatását, annak eltávolításakor képes szüneteltetni a médiát. A VLC Android változata streaming adatfolyamok esetén hálózati gyorsítótárazással biztosítja a jobb minőséget és az esetleges hibák elkerülését, ennek értékét manuálisan is szerkeszteni lehet.

Felirattal rendelkező filmek esetén megadható neki hogy milyen karakterkódolást használjon, természetesen ez csak speciális esetekben javasolt módosítani.

Audió tartalmakhoz beépített equalizert szolgáltat amivel a saját igényeidhez tudod a tartalmakat finomítani. A VLC For Android Windows változatához hasonló remek képességekkel bír.

Összességében nézve a VLC For Android egy mobilra optimalizált videó, illetve audió lejátszó applikáció, ami rengeteg speciális beállítást, Magyar nyelvet, modern megjelenést biztosít.

VLC For Android

VLC For Android összefoglaló:

  • Android filmlejátszó program
  • rengeteg egyedi speciális beállítást szolgáltat
  • equalizer
  • modern megjelenés
  • multimédiás tartalmak automatikus detektálása
  • streaming támogatás
  • Magyar nyelv
  • teljes verziós változat ( Freeware )
  • Hivatalos oldal: https://www.videolan.org/vlc/download-android.html

letoltes_Android


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
5
Teljes név
VLC For Android
Platform
Android
Teljes ár
0 HUF Freeware
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • VLC Media Player 3.0.212024-10-04 VLC Media Player 3.0.21 (0)
    A VLC Media Player egy Magyar nyelvű filmlejátszó Free alkalmazás ami rengeteg kodeket támogat. Tartalmaz equalizert is, továbbá tud […]
  • ALLPlayer Video Player 1.0.82021-09-08 ALLPlayer Video Player 1.0.8 (0)
    Az ALLPlayer Video Player egy mobilra szánt rengeteg népszerű formátumot ismerő videólejátszó. Ez a Free alkalmazás többek között meg […]
  • VideoLAN Movie Creator 0.2.02017-10-11 VideoLAN Movie Creator 0.2.0 (0)
    A VideoLAN Movie Creator egy professzionális, videók szerkesztéséhez felhasználható program. A szoftverrel videókat vághatsz, […]
  • BSPlayer FREE Android 1.28.1932017-05-25 BSPlayer FREE Android 1.28.193 (0)
    A BSPlayer FREE egy Android operációs rendszert futtató készülékekre tervezett fim, illetve zenelejátszó program, ami rengeteg […]
  • EZ CD Audio Converter Free 12.0.2.12025-02-06 EZ CD Audio Converter Free 12.0.2.1 (0)
    Az EZ CD Audio Converter Free egy univerzális multimédiás segéd, ami többek között tud konvertálni, funkcionálisan kifejezetten zenei […]

Szólj hozzá