ZOTAC WinUSB Maker 1.0

A ZOTAC WinUSB Maker segítségével bootolható USB meghajtók létrehozására adódik lehetőség, rendkívül egyszerű lépésekkel végezhető el a művelet.

Egyre több olyan konfigurációval rendelkező számítógép érhető el amelyből nemes egyszerűséggel már kimaradt az optikai meghajtó, mivel azt felváltották a hordozható, cserélhető Flash drive eszközök. Ezzel talán nem is lenne gond ha nem lennének olyan feladatok amit csak CD/DVD meghajtón keresztül volnának végrehajthatóak, ilyen például a telepítés. Szerencsére ma már ez sem egy megoldhatatlan rejtély hisz pillanatok alatt hozhatunk létre Bootolható USB meghajtókat amik ugyanolyan széleskörűséggel bírnak mint az elődök. Pontosan erre a feladatra lett létrehozva a címben szereplő alkalmazás ami néhány egyszerű lépésben támogatja a rendszerindító állományok meghajtóra való másolását. Maga az alkalmazás nem igényel telepítést, indítása után fogd és vidd módszerrel kell, hogy ráhúzzuk felületére a felhasználni kívánt meghajtót, majd ezután csak az ISO állomány beimportálására van szükségünk. Ingyenes és rendkívül egyszerűen használható Windows 7 / 8 ISO-k kezelése során.

Összefoglaló:ZOTAC WinUSB Maker pillanatkép

  • Bootolható USB meghajtó készítő

  • teljes drag and drop támogatás

  • egyszerű kezelés

  • nem igényel installációt

  • Angol nyelv

  • ingyenes

 letoltes32bit


Ha új verzióról van tudomásod, vagy észrevételed van az oldallal kapcsolatban használd a lap tetején található kapcsolat menüpontot.


Szerkesztői értékelés
4
Teljes név
ZOTAC_WinUSB_Maker.exe
Platform
Windows XP / 7 / 8
Teljes ár
0 HUF Freeware
URL

Kapcsolódó szoftverek

  • Windows 8 USB Installer Maker 1.02013-06-25 Windows 8 USB Installer Maker 1.0 (0)
    A Windows 8 USB Installer Maker segítségével bootolható USB meghajtót hozhatsz létre amiről […]
  • MagicISO Maker 5.5 Build 2812016-04-29 MagicISO Maker 5.5 Build 281 (1)
    A MagicISO Maker Profi ISO kezelő alkalmazás, konvertáló, készítő, és Boot lemez […]
  • Universal USB Installer 1.9.6.22015-06-27 Universal USB Installer 1.9.6.2 (0)
    Az Universal USB Installer segítségével bootolhatóvá teheted USB kulcsodat arról […]
  • Rufus 2.112016-09-09 Rufus 2.11 (0)
    A Rufus nevű hordozható program segítségével bootolhatóvá teheted az USB meghajtódat. […]
  • Win8.1ToUSB 2014.04.10.01002014-04-13 Win8.1ToUSB 2014.04.10.0100 (0)
    Bootolható Windows 8.1 telepítőkészletet állíthatsz össze a lehető legegyszerűbb módon a […]